Szent Márton borsó

A Mauthner Ödön által szerkesztett Kert című folyóirat 1908-ban, majd 1910-ben is foglalkozott a Szent Márton borsóval, amelyet már akár januárban is el lehet vetni. Az első cikk szerzője valószínűleg maga Mauthner, a másiké Fazekas Endre uradalmi kertész, a baranyai Görcsöny faluból.

"Szent Márton-napi őszi borsó

Mint tudjuk, a közönséges borsókat is el lehet kora tavasszal vetni, sőt már tél utón is, mert a hidegeknek nagyon képes ellentállni. Még tovább megyünk ! Vannak konyhakertészek, kik a borsó némely ellentállóbb fajtáit hóra vetik el. De egyik, sem oly ellentállóképes mint az ábrán látható Szent Márton napi őszi borsó, mely mint újdonság bár tavaly is szerepelt a Mauthner-féle gyűjteményben, azonban nem mulaszthatjuk el, hogy kert kedvelőink és kertészeink figyelmét még külön e helyen is fel ne hívjuk, annál is inkább, mert külföldön is nagyon felkarolták ezen sajátságos borsófajtát. Mindenütt, a hol vetették, nagyon jól bevált. Már novembertől kezdve és ha nem járnak fagyok, egész télen át vethető. A hó védelme alatt már januárban kikel és ha nincs is hó, a februári fagyok akkor sem ártanak neki. Áprilisban kezdődik a növények buja fejlődése és május közepén már az első borsóhüvelyeket lehet szedni. A növény 1'20 m. magasra nő, igen bőven terem és a középnagy hüvelyekben zsenge, finom, jóízű édes borsók szorongnak." (Kert, 1908., január 1. 2.p.)

Téli kifejtő borsó 'Szt. Márton.'

 A Szent Márton borsó, mely mindenütt bevált, igazán nagyon jó s mindenütt elismerésnek örvend az urasági kertészeknél és a konyhán. Én magam is tettem vele kísérletet, a mely nagyon is jól sikerült. Megjegyzem, hogy nálam agyagos, kötött talaj van, a melyben igazán mondhatom, hogy dicséretre méltóan fejlődött, a miért is ez a fajta borsó megérdemli, hogy a kertész kis fáradságot áldozzon reá. Vetését február 2-án végeztem és már a hó végével kezdett a borsó a hideg földből kibújni és márczius vége felé mind jobban és jobban fejlődött. Közben megkapáltattam, a mi a karózás előtt háromszor történt meg a feltöltéssel együtt. Feltöltés után április elején felkaróztattam és virágzás után mindjárt a mint kezdett a hüvely látszani, egy héten kétszer beosztva híg marha-trágyalével megöntöztettem. A trágyalével való öntözés este történt meg, mely után reá következő este jól megöntöztettem vízzel és azután a karók között kis kézi kapával megporhanyítva lett a talaj. A trágyázás után észrevehető volt a borsó mozgása, előbbhaladása. A trágyázás mindaddig történt míg a hüvelyben a borsó fejlődésnek nem indult. Megjegyzem, hogy a borsó nagyon is híg trágyalevet bír el, ha egy kevésbé erősebb, már azt észre lehet rajta egy pár nap múlva venni, mert egészen megvilágosodik, míg az egész hígtól pedig sötétzöld lesz. így jó eredményhez is jutottam fáradságom után. A növény magasságával elértem, jó napos helyen, a 150 cm.-t. A második vetést félárnyékos helyre alkalmaztam, mely elérte a 170 cm. magasságot ; most már telve van egészen virággal ; a borsóhüvelyek az első vetésnél 10 és 11 cm. hosszúak, és 8, 10, 11 borsószem szorong bennük. A második vetést szintén ezen kísérlet után alkalmaztam. 135 cm. ágyakat készítettem, három sorban osztottam föl 45 cm. távolságra ; a borsószemek a sorokban egymástól 35 cm. távolságra estek. Minden szem nagyon jól kikelt. Kikelés után és még a karózás után is meglehetős ritka volt a sor, de a midőn a karó közé felkúszott, az ágyak egészen ki voltak töltve a »Szent Mártoné-borsával, úgy hogy minden nap szedni lehet és még azért alig látszik a levél a borsó hüvelyétől. Az ilyen kísérlet a borsóval igaz, hogy egy kicsit fáradságos, de azért eredményhez vezeti a kertészt. 

Még azt az egyet akarom felemlíteni, hogy itt a hideg éghajlatban a borsó teljesen kikelt, és mivel hó itt egyáltalán nem volt, márczius és április elején is a száraz fagyok érték a borsót, a mely itt, nálam, 7 fok R volt, míg a többi fagy már mind gyengébb volt. Ezekből kitűnik, hogy bármikor is vethető a »Szent Márton«-borsó, ha a földnek fagya nincsen.
Görcsön, 1910. június 5.
Fazekas Endre uradalmi műkertész.

(Kert, 1910. július 1. 396. p.)