2019. szeptember 7., szombat

Szent Mártonhoz kapcsolódó mondókák és ráolvasások


Márton napi pásztorjárás - Acsád

'A pásztorok házról házra járnak, hosszú, lehetőleg dús lombcsomókkal bíró nyírfavesszőkkel, melyek közül egyet egyet a gazdának adnak. Ezzel hajtják ki tavasszal első ízben a sertéseket a legelőre, ha sok lomb volt a vesszőn, jól szaporodik az állat. A vesszőt a következő mondókával adják át:
„Adjon Isten jó estét, meghoztam Szent Márton püspök vesszejét. Annyi malacuk legyen, mint ahány ága boga van. Adja Isten, hogy több Szent Márton-napot is megélhessünk s erőben, egészségben -eltölthessünk, nem ilyen búval, bánattal. Több örvendetesebb napokat adjon Isten, adjon bort, búzát, békességet s lelkünknek örök üdvösséget!"

Közli: Relkovic Davorka - Etnographia, 1930., 53. p.

Játékos mondóka Bucsutáról


Szent Márton hajnalán a lányok trágyát visznek a kertbe, ott leborítják és ráállva mondják:
Alulról is, felülről is, keletről is, nyugatról is jöjjenek a kérők!

Szent Márton hajnalán a lányok trágyát visznek a kertbe, ott leborítják és ráállva mondják:
Alulról is, felülről is, keletről is, nyugatról is jöjjenek a kérők!
Szent Mártonnak hajnalán a lányok trágyát visznek a kertbe, ott leborítják és ráállva mondják:

Alulról is, felülről is,
keletről is, nyugatról is
jöjjenek a kérők!

(Közli: Pócs Éva: Magyar ráolvasások)

Szent Márton vesszeje - Sárvár

"
Márton nap előestéjén (nov. 10.) a kanász leveles nyírvesszőt hord azokhoz a házakhoz, honnét disznó járt a csordával. így köszönt be:
 Aggyon Isten jó estét!
Mekhoztam Szentmárton vesszejét, — régi szokás szerint. — Annyi szaporodás légyen a zállatok között, ahány ágaboga van énnek a vesszőnek. Dicsírtessík a Jézus Krisztus!
Ilyenkor a kanásznak rétest szoktak adni."
Kajdi Ferenc gyűjtése - Dunántúli Szemle, 1942. 5 - 6., 232. p.

Simon Júdás napi mondóka Tolna megyéből

Simon, Juda, ha mind Szent Mártonig fénlik, a gabona bőven terem azt reménlik.

Szent Márton napi lepény – Vép


„A kanász szt. Márton napjának előestéjén eljárja a házakat s ezt mondja : Adgyon Isten szërëncsés jó estét! Mégjött szent Márton püspök szolgájo. Adgyon Isten bort, búzát, bíkéssíget, lölkünknek örök iidvössíget ! Dicsértessik a J. n. ! (Amint mondják, régebben így is volt : Adgyon Isten bort, búzát, borockot, kurta farkú malacot ; csutoránknak feneket, hogy ihassunk eleget !) — A kanász mákos vagy turóslepényt meg pénzt kap.”

Varga Ignác: Vépi népszokások, babonák – Etnographia, 1920. 90. p.


 
Közli: Balázs Kovács Sándor: Tolna megyei népi kalendárium, Szekszárd, 2006

Stigliano-i ráolvasás

Szent Márton Rómából jött,
Megázott az esőben,
Ave Maria-t mondva
Új házhoz érkezett.
A férj befogadta, az asszony elküldte.
Főtt halat evett
Víz alatt, a venyigék fölött,
Oszlasd el az én hasfájásomat.

Közli: Ernesto de Martino: Italie de Sud et Magie, Paris, 1963 38 - 39. Magyar fordításban idézi: Dömötör Tekla: A népszokások költészete, Budapest, 1974, 113. p.


Szent Márton napi rétes Csényén


A Nyugat-Dunántúlon a Márton nap étele a rétes (és a sült liba), itala az újbor.
Egy 1943-as adat Csényéről.

"Régi szokás a községben, hogy Szent Márton napjára rétest sütnek. Estefelé a sertéspásztor és a csordás kosarasan házról-házra járnak és rétest szednek, miközben szerencsekívánataikat fejezik ki ezzel a mondással: adja Isten, hogy több Szent Márton napját is megérhessük, erőben, egészségben eltölthessük! A házigazda borral szokta a vendégeket megkínálni."

szenttamási Babos Lajos: A sárvárvidéki körjegyzőség története, Szombathely, 1943. 50. p.


(Csényei kapufák - illusztráció Babos Lajos könyvében)


2019. szeptember 4., szerda

Márton a magyar irodalomban - Csermely Gyula: Szent Márton pénze

Szent Márton ha néha - néha meg is jelenik a magyar irodalomban, akkor sem mindig főszereplő.
A blogon van néhány olyan bejegyzés is, amelyik ehhez a témához kapcsolódik.

Az alábbi linkre kattintva, megtalálja őket.

 - Márton a magyar irodalomban -


Csermely Gyula alábbi elbeszélése  1922-ben az Új Időkben jelent meg.




CSERMELY GYULA: SZENT MÁRTON PÉNZE

Szentmártonfalva leggazdagabb embere persze a földesura, a grófja volt, gróf mártonfalvi Martonossy András —- és ugyanennek a községnek legszegényebb halandója — nem persze, hanem sajna — kétjobbkezű Muhar István napszámos volt.
  Azaz, vizsgáljuk meg egy kicsit a Muhar István szegénységét és meglátjuk, hogy nem is volt olyan szegény ember őkelme. Arról egészen is hallgatok, hogy munkabíró egészséges ember volt, aki megkereste az ő mindennapi kenyerét, akár mondott érette Miatyánkot, akár nem mondott; de szegény ember-e az olyan, aki esőben, sárban, pihenten vagy fáradtan, csuromvizesen vagy szárazon, izzó nyári nap alatt vagy keményre fagyott téli föld felett egyformán mindig jókedvű és víg szavú? Bizony nem szegény ember az olyan, akármit mond az adóbecslő vagy a finánc, aki pedig üres tarisznyában is adóalapot keres.
  Ugyanezen okból mártonfalvi Martonossy András gróf még gazdagabb volt, mint amilyen, mert ő is mindig derűs lelkű és kedélyes volt, aki szerette a tréfát, olykor még a bolondos dolgokat is.
  A gróf — régi vágású patriarkális ember — a maga kastélyában lakott. Sokablakú emeletes kastély volt és az volt a nevezetessége, de dísze is, hogy az egyik ablak helyén egy fülke s a fülkében egy fehérmárvány Szent Márton volt. Ö lévén a pátronusa a grófi családnak s a falunak is egyaránt.
  Ez volt az a bizonyos Szent Márton, aki márványkő alakjában is olyat tett, amit sem azelőtt, sem azután, de egy élő szent sem. Képzeljék kérem: kezességet vállalt egy földhözragadt napszámos emberért, kerekesen kétszáz magyar forintig. Ilyet, ugye, nem olvasni a Szentek Élete című szép könyvben egy szentről sem, hogy könnyelműen kezességet vállalt és obligóba keveredett volna. De hát magyar földön állt az a márvány-szent, hát úgy látszik már asszimilálódott kissé mihozzánk.
  Önök úgyis már sejtik, hát nem is hallgatom el tovább, hogy az a bizonyos szegény ember, akiért Szent Márton kezességet vállalt, kétjobbkezű Muhar István napszámos volt.
  Úgy történt a dolog, hogy volt a grófnak egy kis zsellértelke is a faluban, ami üresen állt, Muhar István meg, aki szemet vetett arra a telekre, napszámba dolgozott a gróf úrnál. Nem odakint a határban dolgozott, hanem odabent a kastélynak az udvarán; kavicsot hordott, daraszolt, fákat nyesett, mert hogy tavasz volt, az effajta munkáknak az ideje ... és szombat este, mikor a gróf úr a maga kezével fizette ki neki a napszámot, hatszor egy forint hetvenet, összesen tíz pengőt és húsz krajcárt, tréfásan azt kérdezte tőle:
— No, kétjobbkezű Muhar István barátom, megint megkeresett napszámba egy milliót, mikor veszi meg tőlem ezt a kastélyt?
  Kétjobbkezű nem igen jött zavarba, meg is szokta már a gróf részéről a tréfálkozást. Csak vonogatta a vállát, pislantott hozzá vagy hármat, egy mosolygást is eresztett az arcára, úgy felelt:
— Előbb elkendőzöm az árendás úr lányát, a kastélyról majd csak azután beszélünk. Most, ha megengedi a „tekintetes" gróf úr, a zsellérházra alkudnánk meg . . . hogy adja?
A kastélytól a zsellérházig: nem is olyan veszekedett nagy lépés az!
Megért az a zsellérház háromszáz igaz magyar forintot; ennyit megért, de többet egy krajcárt sem, mégis ötszázat kért érte a gróf úr. Nem azért, hogy illetéktelenül nyerjen, hanem azért, mert gondolta: úgyis lealkudja azt a kétszázat s én leengedem.
— Megadom az ötszázat, nagy uram. Háromszázat most adok, kettőt pedig Szent Mártonkor ... jó lesz?
A grófnak már az ajkán volt a válasz:
— No, Kétjobbkezű, jó lesz, de ne ígérje a többit se Szent Márton napjára, se későbbre, mert háromszáz is elég azért a viskóért.


  Már a száján volt ez a kijelentés, de úgy gondolta a gróf úr, ráér ám az elengedéssel ősszel is. Amikor elhozza ez a Muhar István a kétszázat s ő visszaadja neki egy tréfával: megfizette már Szent Márton, hát csak tegye el.
Már előre is mosolygott az arcon, amit Kétjobbkezű Szent Mártonkor majd vágni fog és zsebre dugva a háromszázat, kurta szóval azt mondta, hogy jó lesz. Azután kezelt egyet az emberrel — csak így perfekt 
az alku és csak így szent az ígérete az adósnak — és elengedte Muhar Istvánt . . . Isten áldja meg. 
  Kétjobbkezű ezek után a zsidóhoz ment be, a korcsmába. A gróffal persze nem ihatott áldomást, hát saját magával ivott és nagyon jókedvű lett. De még dalolt is az italhoz, a hejretyutyutyu nótájára valami rigmusfélét rögtönözve-reszelve: ingöm, gatyám a batyuban, hejretyutyutyu . . . lesz már házam a faluban, hejretyutyutyu . . . ablakába majoránna hejretyu . . . sok kis lány majd kap utána, hejretyutyutyu.
Szebb asszony lett volna a zsidóné, tán még körülkapta volna egy kis frissre, igy hát megelégedett azzal, hogy csak ott helyben markírozta a táncolást, fel-fel állva, hajladozva, kurjongatva s olykor-olykor tapsolva is.
Belekerült ez a vígság nem egészen ötvenöt krajcárba; megihatott volna még annyit, hogy kerekesen ki legyen a pengő, de mert érezte, hogy már elég volt, hát véget vetett az italozásnak és elment. Reggel ünnep lesz, vasárnap és úgy illik, hogy ő józan legyen, mikor a templomba megy.
  Nos, az italt a korcsmárosnak hagyta, de a nótát, meg a jó kedvét, azt kihozta magával az utcára. És hazafelé menet is dúdolta, hogy inge a batyuban van s hogy neki is lesz már háza a faluban . . . hejretyutyutyu. 
A házról, amit megvett a gróftól, eszébe jutott a kétszáz pengős hátralék, eszébe jutott Szent Márton napja, mint terminus és eszébe jutott maga Szent Márton is. S hogy éppen a kastély előtt ment el, odakanyarodott a fülkéhez a szent elé és így szólt hozzá, kissé kapatosan a jó bortól:
— No, te Szent Márton koma, megembereld ám magadat, engem bajban ne hagyj. Kezet adtam a gróf úrnak, hogy a neved napján fizetek, hát gondoskodj 
is róla, hogy szégyent ne vallj. Mert én úgy tekintem azt, komám, hogy te vagy a kezesem a gróf úrnál, máskülönben csak nem várna azzal a kis pénzzel. 
Ezzel tovább ment kétjobbkezű Muhar István, a gróf pedig majd lefordult a székéről, úgy hahotázott kacagott az emberen. Mert hogy nyitva volt a szobája ablaka, jól látott és kihallgatott mindent. Eredeti, — gondolta, — nagyszerű. Mert Márton-napra ígérte a fizetést, hát kezesének fogja is meg Szent Mártont.
Harmadnapra, hétfőn, megint munkába állt Muhar István a kastélyban és mint jóravaló napszámoshoz illik, a munkáján volt az esze, nem azon, amit boritalos jókedvvel konstatált volt. Tudniillik, hogy Szent Márton az ő kezese. Inkább számítgatta magában, hogy Szent Márton napjáig még hét hónap van; megkeres ő ezalatt négyszázat, felél belőle kettőt, kettőt meg lefizet a gróf úrnak. Tudniillik, igaz magyar forintot.
A számítás, mint látjuk, nagyon reális volt, annak találta kétjobbkezű Muhar is s mikor dél lett, egy fal tövében leült és elővette a szalonnáját, bicskáját.
Két falat kenyér, két falat szalonna és ott állott előtte a gróf úr. Az agara is oda jött, de korántsem a szalonna-bőrke szagára. Kellett is a kutyaprincnek a paraszti koszt?! Jobbhoz volt ő szokva — majd azt mondtam, hogy hátulgombolós korától.
A gróf úr nagyon jól hangoltnak látszott. Meg is magyarázta az embernek, miért az.
— No, Kétjobbkezű, — mondta, — Szent Mártonra én megkapom a kétszázat. És dörzsölte hozzá a kezét, mint aki örvend.
Muhar István látta, hogy tréfálni tetszik a gróf úrnak, hát ő is ilyen tréfaszóval válaszolt. Azaz nem válaszolt, hanem kérdezett.
— Olyan akkurátusan tudja a gróf úr, hogy megkapja Szentmártonkor azt a kétszázat?
— Szent bizonyos, hogy megkapom . . . igen.
—No, én nem tudom olyan szentül, gróf uram.
Hátha letagadom a tartozást? Vagy hátha ágynak esem és nem fogok keresni?
— Akkor is megkapom azt a kétszázat.
— Én tőlem-e?
— Ha kendtől nem, hát mástól. A kezesétől, Kétjobbkezű barátom.
— Hát ki az én kezesem, az árendás úr? Vagy az esztergomi fő-főérsek, könyörgöm?
— Még annál is nagyobb úr: Szent Márton. Megjelent ma éjszaka és azt mondta, csak ne féltsem a kétszázat. Megfizeti ő, ha netalántán maga nem fizetne.
— A bizony jó lesz, kegyes gróf úr. Csak le ne késsen a postáról a fizetés napján az a Szent Márton.
"... így enyelegtek egymással a nagy tekintélyű gróf úr és az ő kétjobbkezű napszámosa, Muhar István.
. . . Elmúlt a tavasz, el a nyár is. November tizenegyedike, Szent Márton-napja is eljött és András gróf ugyancsak várta, beállít-e vájjon Muhar István a kétszázzal? De hiába várta aznap is, másnap is; Kétjobbkezű nem jött, nem is fizetett.
— Megfeledkezett az atyafi a dátumról?
Dehogy is feledkezett őkelme, csak meg akarta
tudni, állt-e vájjon a szavának Szent Márton és megfizette-e a gróf úrnak a kétszázat? Hisz kezességet vállalt — a gróf mondta — és tegnapelőtt járt le a terminus.
Az okból hát, hogy ezt megtudja, harmadnapra beállított a gróf úrhoz. Hogy megadja neki a két százat, azt mondta s hogy elnézését kérje a késésért. De persze, hogy nem egyedül jött; két tanú is jött be vele a gróf úrhoz. 
Mert tudni kell ám a paraszti észjárást. Ha vesz kölcsönt az atyafi, nem okvetlenül szükséges a bizonyság, de amikor már megadja, a tulajdon atyjának is csak tanuk előtt fizet, mert hát ki tudja? . .
— Fizetni jött? — kérdezte a gróf úr. — Elkésett atyámfia, már elkésett.
— Ügyvéd-kézbe adott? Csak nem perelt meg engem a gróf úr?!
—- Nem tettem, atyámfia, mit gondol? Csak azért mondom, hogy elkésett, mert megadta már nekem Szent Márton azt a kétszázat.
Kölcsönkenyér visszajár, a tréfa is.
— Maga volt itt Szent Márton, vagy postán küldte a tartozásomat? — kérdezte.
— Utalvánnyal, postán küldte, barátom.
— Utalvánnyal, postán? Oszt hunnajt?
— Angyalszállásról, unnajt.
— Unnajt-e? Ejha!
— Tán csak elhiszi, Muhar István, ha én mondom. Árokszállás községet ismeri-e?
— Ösmerem, tekintetes gróf úr.
— Ezenfelül van Szabadszállás és Fülöpszállás is, nemde. Nos, mindezekben emberek laknak, de Szent Márton, mint égi szent, Angyalszálláson lakik . . . nem hiszi?
— Nem akarok elkárhozni, hogy ne higgyem. Pokolszálláson nem lakik, arra hitelek.
— No, most megmutatom a pénzt is, nézze meg. Csupa vadonatúj, ropogós egyforintos és mindegyikből tömjénillat árad. És a hitelesség okáért ezenfelül mindegyiken pecsét is van; tud olvasni . . . Angyalszállás . . . így van-e?
De már ezt a csodát megbámulta a Muharral jött két tanú is. Csakugyan úgy van: Angyalszállás a pöcsét minden forinton s olyan tömjénillat szállong ki belőle, mint sátoros ünnepeken a templomból.
Kétjobbkezű Muhar István most merészet gondolt el magában. — Ha úgy véli a gróf úr, hogy ő hisz neki, hát isten neki fakereszt, csak vélje. Kivett hát a mándlijából egy százas bankót és még egyet és legyezőt formálva belőlük, oda tette a gróf elé az asztalra.
— Mondtam már, barátom, hogy megadta már nekem Szent Márton ezt a tartozást.
— Csakhogy én nem akarom ám, gróf úr, hogy károsodjék miattam Szent Márton. Tessen elfogadni az én pénzemet és visszaküldeni Szent Mártonnak az övét. Angyalszálláson lakik, ott megtalálja a posta ő szentségét.
így kétjobbkezű Muhar István és mosolygott hozzá a szájával, de a szemével is.
Észrevette a gróf úr, hogy föléje kerekedett a napszámos és nevetett is, bosszankodott is egy arccal. Már most mit csináljon a kétszázzal, mikor az volt a szándéka, hogy elengedi az atyafinak? — tűnődött.
S hogy tétován csak babrálgatott a bankókkal, Muhar István ki is mondta azt a merészet, amit perccel előbb csak úgy magában elgondolt.
— Azaz, ne fáradjon vele a gróf úr — mondta. — Tessen nekem adni a Szent Márton pénzét; én eljuttatom hozzá pár nap alatt.
— No, ez célszerű megoldás lesz — kapott az ajánlaton András gróf s a kezébe vette a két darab százast. — így megszabadul a gondtól, hogy mit csi
náljon a pénzzel, engedni. 
De Muhar István a másik pénzt kérte, a tömjénszagú kétszáz darab egyest.
-— Mit lehessen tudni, hátha apró pénzre van szüksége a szentnek?
— Igazsága van, barátom, fogja. Ha koldussal találkozik Szent Márton, ne kelljen, hogy százast adjon, csak forintot. S most áldja meg a jó Isten . . . elmehet.
András gróf azt hitte, hogy ahogy ő tréfált, a másik is csak tréfál és meg fogja tartani a kétszázat. Ámde mekkorát csodálkozott már egy hét múlva, mikor beállított hozzá Muhar István és azt mondta: — ihol, gróf úr, a Szent Márton nyugtája.
— Micsoda? A Szent Márton nyugtája? Átadta neki a kétszázat? Hol?
— Nem Angyalszálláson, nagy uram, mert az messze van. Itt helyben, Szentmártonfalván, fizettem.
— Tán csak nem akarja velem elhitetni, hogy neki magának fizetett?
— Dehogy is, gróf úr, könyörgöm. A plébános úr kezéhez fizettem s ő nyugtatta Szent Mártonnak nevében. Majd vesz rajta a szegényeknek tüzelőfát. Tetszik tudni: Szent Antal kenyeret vesz, Szent Márton meg tüzelőt vesz, gróf uram.
— Vagy úgy? Ez már más . . . No, becsületes ember kend, barátom; mégis kár volt, hogy elsiette a dolgot. Mert éppen ma éjszaka megint csak megjelent nekem Szent Márton és úgy rendelkezett a kétszázzal, hogy az a magáé. Csak hármat ér a zsellérház, maga meg ötszázat fizetett, hát nem nézheti, hogy károsodjék, azt mondta.
Ha azt hitte a gróf úr, hogy ez a legsikerültebb tréfája, mert Muhar Istvánt enni fogja a méreg, miért sietett olyan nagyon azzal a pénzzel -— ha ezt hitte a gróf úr, hát alaposan és gyökeresen tévedett. Mert Muhar István csak mosolygott és azt mondta:
— Nem az igazi Szent Márton járt a gróf úrnál; az igazi én nálam járt és többet adott nekem, mint kétszázat.
— Többet adott, mint kétszázat? Hogy-hogy?
— Azzal, hogy azt mondta: add el a kétszáz darab egy-pengőset. Darabjáért tíz pengőt is elkérhetsz, nem fogja drágállani a fukar sem. Szent Márton pénze jó szerencsét hoz.
— Ahán! Tehát ezért kellett Muharnak az aprópénz! — világosodott ki a gróf előtt a tájék. Ez az imposztor már akkor is tudta, milyen tanácsot fog neki adni Szent Márton. — Nos, hogy volt tovább? — kérdezte kíváncsian és jóízűen nevetve.
— Úgy volt tovább, könyörgöm, hogy elsőnek a két tanúm vett, azután maguktól is jöttek az emberek. Szent Márton-pénzt akart a fél falu s volt, aki húszat is adott egyért. Vett még a korcsmáros zsidó is. Több mint kétezer forintot árultam be a Szent Márton bankóin.
— Több mint kétezer forintot! Abból persze hogy könnyű volt kétszázat a paphoz vinni, kenyérre.
— Tüzelőfára, könyörgöm, nem kenyérre.
— Mindegy az, barátom, mindegy az . . . Aztán maradt-e még hírmondó az angyalszállási bankókból, mi?.
— Maradt még vagy öt darabom, gróf úr.
— Azért kérdeztem, barátom, mert én is vennék tán két darabot.. . nekem hogy adja?
Kétjobbkezű Muhar István a zsebébe nyúlt és kinyálazott két Szent Márton-forintot.
— A gróf úrnak ingyen adom — mondta. — Mindenki másnak pénzért, a gróf úrnak ingyen . . . tessék.
És gróf mártonfalvi Martonossy András, egy kastély és több ezer hold ura, örökös főrend, két vármegye örökös főispánja s a többi, elfogadta napszámosától a két pengőt. Bolond dolog volt nagyon, de elfogadta, ha másért nem, hát csak azért, mert csak így volt tökéletes a tréfa.
. . . Ez történt vagy negyven évvel ezelőtt, amikor a jókedv, meg a kedély még nagy demokratizáló tényező volt erre mifelénk. Mégis voltak, akik mosolyogtak, mikor azt mondtuk, hogy: extra Hungariam non est vita.





2019. augusztus 21., szerda

"Borkóstoló Márton püspök"

Szent Márton magyar tiszteletének története sok - sok apró adatból áll össze.
Íme egy újabb:

Valkai András (1540 - 1587) a kevésbé ismert magyar krónikaírók és énekszerzők közé tartozik. 

A magyar királyok eredetéről szóló krónikáját 1567-ben írta meg. A művet 1576-ban Kolozsváron Heltai Gáspár műhelyében nyomtatták ki.

Teljes címe: 
Genealogia historia Regum Hungariae ab Adam Protoplasta ad Serenissimum usque Johannem Secundum Regem, etc. Az Az Magyar Királyoknac eredetekről és nemzetségekről való szép Historia, Az első Adamtol fogua, az Felséges masodic Janos Kiralyig: Mellyet az ő hazaihoz, és Feidelméhez való hiuséggel Magyar versekbe szerzet Walkay Andras

A krónikában nincs szó Mártonról. Ott a magyar királyok történetét közli - a kor szokásának megfelelően- az őseiket egészen Ádámig visszavezeti.

A terjedelmes históriát ezekkel a sorokkal zárja le:

Summa szerént eszt irtam oluasouknac.
Ezer öt százban és az hatvanhétbe,
Bor kóstoló Márton püspek hetébe,
Vers szerzőnec ninczen hellye vétekbe,
Kalotaszegbe vegezéc Erdélybe.

Tehát a XVI. század végén a Kalotaszegen, az akkor már protestáns (református) Magyarvalkón november 11. környékét mint a "borkóstoló Márton püspök hetét" tartották számon.








2019. július 12., péntek

Évszázad, amikor három Szent Márton ábrázolás volt Szombathely főterén

Szombathely történetében volt egy olyan időszak, amikor a város főterén, egymáshoz közel, három Szent Márton ábrázolás volt.

1. A várostorony sisakját Szent Márton pléhre festett alakja díszítette. A torony építéséről  nincs biztos adat. Az 1817-es tűzvészben megsérült, de csak 1837-ben bontották le.

2. Az 1710-11-es pestisjárvány után épült az első Szentháromság-szobor. Ez kicsit a város múltját is szimbolizálta, mert a Szentháromság alakjait ábrázoló szobrot egy a római korból megmaradt oszlopra tették. A talapzaton, az oszlop körül, a Fájdalmas anya és négy további szent - Szent István, Szent László, Szent Márton és Szent Flórián - kőszobrát helyezték el. A Szentháromság szobrot 1714-ben szentelték fel és az egészen 1868-ig állt. Akkor határozta el a város a most is álló új oszlop és szobor elkészíttetését. A régi oszlop a bontás során eldőlt és darabokra tört. Arról, hogy mi lett a szobrok (így a Szent Márton-szobor) sorsa, nincs hír.

3. 1713-ben a főtéren, a város piacán fogadalmi kápolna is épült. Ennek történetét B. Dorner Mária részletesen megírta a Savaria - Vas Megyei Múzeumok Értesítője 11-12. kötetében. A kápolna szobrainak elkészítésére Servatius Leitner soproni szobrász - kőfaragóval kötöttek szerződést. A megrendelt szobrok közül az egyik Mártont kellett ábrázolnia.  „Márton .....  világi ruhában lovon lészen: két angyal mellette" .

A kápolnát később átalakították, bővítették, a szobrok egy részét ki is cserélték. A Mártont ábrázoló aranyozott faszobor a későbbi híradásokban is szerepel.  1817-ben a kápolna teteje is leégett, de a benne lévő szobrok többsége - így a Szent Márton szobor is- épségben megmaradt.  Az épületet ekkor lebontották, de B. Dorner Mária szobrok sorsát a tanulmányban még egy darabig tovább követi. A Márton-szobor a mai Burgenlandba, Stinácra került. Az 1900-as évek elején, amikor ott új templom épült, a szobor továbbvándorolt egy stájerországi szobrászhoz.



A régi Szentháromság szobor - Knebel Ferenc 1865-ben készített fényképének részlete

2019. április 16., kedd

Szent Márton egyháza a Zala megyei Szilvágyon




A Zala megyei Szilvágynak a középkorban Szent Márton tiszteletére szentelt temploma volt. Az épületről az első adat 1343-ból származik, az utolsó az 1700-as évek végéről. A első katonai felmérés térképén (1782 - 1785) még szerepel az épület és a körülötte lévő temető.  Az 1698-as vizitáció szerint "Alsó Sziágyon volt Szent Márton plébánia templom. Ezt földrengés döntötte le, szentélye boltozata még áll".
A térképi ábrázolás ellenére a templom pontos helyét egyelőre még nem sikerült a terepen azonosítani.




Szilvágy környéke az első katonai felmérés térképén. Az "alte Capell" felirat fölött a romos Szent Márton templom és a körülötte lévő temető.


2019. április 5., péntek

Az irgalmasság köpenye Káptalantóti templomának oltárképén


Káptalantóti Szent Márton tiszteletére szentelt templomának oltárképét Kugler János (Johann Kugler) kőszegi festő és rajzmester készítette.  A mű középpontja a köpeny, amelynek egyik végét a földön ülő koldus fogja, a másik vége Márton vállán át az egekig ér. A köpeny mutatja az irányt, merre vezet az út szürke a színűnek ábrázolt a földi  nyomorúságból a napfényes mennyországig.

Kugler János (1800 - 1867) rajztanárként, festőként és térképrajzolóként dolgozott. 1835 és 1865 között ő rajzolta - festette meg a Szent György napkor begyűjtött hajtásokat a kőszegi Szőlőjövések Könyvében. 





Káptalantóti templomának oltárképe 






Kugler János alá Kőszeg egyik térképén