2009. május 11., hétfő

Hetény vezértől Szent Mártonig - Szobor út készül Hosszúhetény és Kisújbánya között.


Szeptembertől szobrok jelölte úton is megtehetjük a Hosszúhetény és Kisújbánya közötti 7-8 kilométeres gyalogutat. Az irányt hajdani és mai mesterek munkái mutatják.

Az ösvény hosszúhetényi kőfejtőtől, Hetény vezér szobrától indul (a Munkácsy Mihály díjas Bocz Gyula alkotása) és Bakó László kisújbányai Szent Márton szobráig vezet. A vándor megállhat majd Borsi-Lakatos László és Heritesz Gábor újonnan készült művei mellett, de az útvonal érinti majd régi idők kevéssé ismert vagy ismeretlen művészeinek egy-egy alkotását is. A turista kifújhatja majd magát a püspökszentlászlói kálvária közelében lévő Szent László szobornál (Csukás Zoltán bádogból készült remekműve 1903-ból) vagy akár elidőzhet majd egy-egy út menti keresztnél.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése