(Megjelent a Folklór Archivum 10. számában 1978-ban. Kiadta az MTA néprajzi Kutató Csoportja)
a
Szent Márton a pásztorok védőszentje. Mind az öt faluban [Horvátzsidány,
Ólmod, Peresznye, Und, Kópháza] általános szokás volt, hogy a pásztor ezen a
napon vagy a nap előestéjén köszönteni járt a gazdákhoz, akiknek állatjait
őrizte.
A pásztorok még az első dér előtt, azaz október elején annyi nyírfavesszőt vágtak, ahány gazdát szolgáltak. A vesszők ostronyél nagyságúak voltak, tetejükön nyolc-tíz leveles ág volt meghagyva. Csak olyan vesszőt vágtak (horvát nevük šiba), amelyen még rajta volt a levél. A vessző végét ügyesen lefaragták. Olyan helyen tárolták, ahol a fagy nem érhette, hogy a levél le ne peregjen, mert a levél a köszöntő lényegéhez szorosan hozzátartozott.
A pásztorok még az első dér előtt, azaz október elején annyi nyírfavesszőt vágtak, ahány gazdát szolgáltak. A vesszők ostronyél nagyságúak voltak, tetejükön nyolc-tíz leveles ág volt meghagyva. Csak olyan vesszőt vágtak (horvát nevük šiba), amelyen még rajta volt a levél. A vessző végét ügyesen lefaragták. Olyan helyen tárolták, ahol a fagy nem érhette, hogy a levél le ne peregjen, mert a levél a köszöntő lényegéhez szorosan hozzátartozott.
Szent Márton nap előestéjén a pásztor végigjárta a falut. A régi időben, kb.
1930-as évekig a falvakban két pásztor volt: a tehénpásztor és a kanász. Az 1930-as évektől kezdve a tehenek legeltetése megszűnt. Ettől kezdve már csak a kanász működött.
A pásztor és a kanász a szokásos időben elindult „bjenčati” (köszönteni). A köszöntő formája a következő volt:
„Hvalen budi Jezuš Kristuš!
Ovo san van donesal sfijetoga Mertina šibu, da van Buog udili sriću.
Nuliko prašćićev i tijelac,
Kod je na kići lišćic.
(az utolsó két sor olmódi variánsa) Kuliko kićića, tuliko tijelćićev, kuliko lišćica, tuliko prašćićev.
Hvaljen budi Jezuš Kristuš. ”
(Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Itt hozom szent Márton vesszejét, hogy az Isten adjon szerencsét.
Annyi legyen a malac és a borjú, mint ez ágakon a levél.
(olmódi variáns)
Amennyi a vessző, annyi legyen a borjú. amennyi a levél, annyi legyen a malac. (Dicsértessék a Jézus Krisztus.)
Ez után a pásztor odaadta a vesszőt a gazdának. A köszöntő alkalmával a pásztor kapott egy liter bort, egy ún. Márton-kalácsot, Ólmodon pedig még egy kenyeret is. Peresznyén a kalácsot másnap kapta meg a pásztor, a kihajtás alkalmával. Ha valakinek nem volt bora, akkor egy liter bor árát pénzben adta oda a pásztornak. Voltak olyan gazdák is, akik többet adtak. Minden háznál meg is kínálták egy-egy pohárral. Kezdetben megitta, de később ezt is a demizsonba öntötte. A pásztort erre az útra elkísérte a felesége és még valaki, hogy segítsék vinni a vesszőket és az ajándékokat.
A Márton-botot (Mertinska palica) a gazda gondosan eltette, mert ezzel a bottal hajtotta ki az állatokat a csordába és ezzel várta este a kapuban, mikor megérkeztek. Ez a vessző a hiedelem szerint szerencsét hoz, elsősorban a szaporulatban.
Egy év múlva, amikor új vesszőt hozott a pásztor, a régiből ostornyelet csináltak. Az ostornyélnek is csodás erőt tulajdonítottak.
Ez a szokás is eltűnt, mint a falvakból a csordák és a kondák. Utoljára kb. az 1960-as években jártak „bjenčati” (köszönteni) a pásztorok. E szokás a leghosszabb ideig Undon állt.
Az 1930-as évekig meglevő hiedelem szerint szent Márton hetében tilos volt mosni, mert azt tartották, hogy ha ezen a héten ruhát szárítanak, akkor a következő évben sok állat fog elpusztulni és ezek bőre lesz kiterítve, hogy száradjon.
„Mertin s obiaki nestalnu zimu zlamenuje. ”
„Ako nam Mertin merzal dán donesije, ali onda neka i vrijeda s sniguon tresije, ali s šuhin, nigdar s mokrin, to si misli i Djandre za njin. ”
(A felhős Márton változékony telet jelez.)
(Ha Márton hideg napot hoz, akkor hamarosan havazzon is, de száraz és nem nedves, ezt gondolja utána András is.)
Az általánosan ismert hiedelem szerint Márton néha fehér lovon jön, néha pedig feketén. Azaz, ha havazik, akkor fehér lovon jön, ha nem havazik, akkor feketén.
1930-as évekig a falvakban két pásztor volt: a tehénpásztor és a kanász. Az 1930-as évektől kezdve a tehenek legeltetése megszűnt. Ettől kezdve már csak a kanász működött.
A pásztor és a kanász a szokásos időben elindult „bjenčati” (köszönteni). A köszöntő formája a következő volt:
„Hvalen budi Jezuš Kristuš!
Ovo san van donesal sfijetoga Mertina šibu, da van Buog udili sriću.
Nuliko prašćićev i tijelac,
Kod je na kići lišćic.
(az utolsó két sor olmódi variánsa) Kuliko kićića, tuliko tijelćićev, kuliko lišćica, tuliko prašćićev.
Hvaljen budi Jezuš Kristuš. ”
(Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Itt hozom szent Márton vesszejét, hogy az Isten adjon szerencsét.
Annyi legyen a malac és a borjú, mint ez ágakon a levél.
(olmódi variáns)
Amennyi a vessző, annyi legyen a borjú. amennyi a levél, annyi legyen a malac. (Dicsértessék a Jézus Krisztus.)
Ez után a pásztor odaadta a vesszőt a gazdának. A köszöntő alkalmával a pásztor kapott egy liter bort, egy ún. Márton-kalácsot, Ólmodon pedig még egy kenyeret is. Peresznyén a kalácsot másnap kapta meg a pásztor, a kihajtás alkalmával. Ha valakinek nem volt bora, akkor egy liter bor árát pénzben adta oda a pásztornak. Voltak olyan gazdák is, akik többet adtak. Minden háznál meg is kínálták egy-egy pohárral. Kezdetben megitta, de később ezt is a demizsonba öntötte. A pásztort erre az útra elkísérte a felesége és még valaki, hogy segítsék vinni a vesszőket és az ajándékokat.
A Márton-botot (Mertinska palica) a gazda gondosan eltette, mert ezzel a bottal hajtotta ki az állatokat a csordába és ezzel várta este a kapuban, mikor megérkeztek. Ez a vessző a hiedelem szerint szerencsét hoz, elsősorban a szaporulatban.
Egy év múlva, amikor új vesszőt hozott a pásztor, a régiből ostornyelet csináltak. Az ostornyélnek is csodás erőt tulajdonítottak.
Ez a szokás is eltűnt, mint a falvakból a csordák és a kondák. Utoljára kb. az 1960-as években jártak „bjenčati” (köszönteni) a pásztorok. E szokás a leghosszabb ideig Undon állt.
Az 1930-as évekig meglevő hiedelem szerint szent Márton hetében tilos volt mosni, mert azt tartották, hogy ha ezen a héten ruhát szárítanak, akkor a következő évben sok állat fog elpusztulni és ezek bőre lesz kiterítve, hogy száradjon.
„Mertin s obiaki nestalnu zimu zlamenuje. ”
„Ako nam Mertin merzal dán donesije, ali onda neka i vrijeda s sniguon tresije, ali s šuhin, nigdar s mokrin, to si misli i Djandre za njin. ”
(A felhős Márton változékony telet jelez.)
(Ha Márton hideg napot hoz, akkor hamarosan havazzon is, de száraz és nem nedves, ezt gondolja utána András is.)
Az általánosan ismert hiedelem szerint Márton néha fehér lovon jön, néha pedig feketén. Azaz, ha havazik, akkor fehér lovon jön, ha nem havazik, akkor feketén.
